A DS Smith bevezeti az innovatív ParceLive technológiát, hogy tovább optimalizálja a nagy értékű és sérülékeny termékek szállítását

Kizárólagos partnerséget kötött a DS Smith a Hanhaa-val, így a forradalmian új ParceLive technológiát alkalmazza a teljes ellátási láncra vonatkozó szállítás és körülmények nyomon követésére, mérésére és optimalizálására.

DS Smith setzt auf ParceLive_300dpi_920.jpg

A ParceLive olyan fejlett multi-szenzoros nyomkövető, amely a csomagolásba ágyazva, azzal együtt utazik. Folyamatosan valós idejű adatokat rögzít az ellátási lánc körülményeiről, mint például a hőmérsékletet, a páratartalmat, a geolokációt, sőt még azt is, ha a csomagot ledobják, felborul vagy kinyitják. Az adatokat rögzítik függetlenül attól, hogy miként szállítják – és olyan online platformra küldik, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy valós időben tudják, hol vannak termékeik, ahogy azt is, hogy az egyes csomagok milyen körülményeknek és igénybevételnek vannak kitéve.

Ezt a nyomkövetési technológiát számos területen lehet kiválóan alkalmazni, ahol nagy értékű, időérzékeny termékek vannak jelen, vagy fenn áll a lopás, illetve a szürkepiacra kerülés kockázata. Ezenfelül az egyes ellátási láncok körülményeinek jobb megértésével a DS Smith ösztönözni tudja a csomagolási specifikációk továbboptimalizálását azáltal, hogy azokat az egyedi ellátási láncokra szabja.

Az együttműködés megkötését komoly tesztszakasz előzte meg, melybe a DS Smith egyik globális fogyasztási cikk partnerét vonta be. A tesztelés során rendkívül hatékonynak bizonyult az ellátási lánc körülményeinek valós idejű monitorozása, amely lehetővé teszi, hogy finom változtatásokkal tovább optimalizálják és még inkább testre szabják a csomagolási specifikációkat. A DS Smith most arra törekszik, hogy további partnerekkel bővítse a tesztelési programot.

„Csomagolási megoldásaink alapvető szerepet játszanak abban, hogy partnereink biztonságosan szállíthassák termékeiket számos piacon és ellátási láncban. Együttműködésünk a ParceLive-val lehetővé teszi számunkra, hogy valós időben láthassuk a csomagolás teljesítményét, és segít felderíteni a felmerülő problémák, esetek kiváltó okát.” - magyarázta Eliot Kirby, Head of Supply Chain Innovation, DS Smith. „Azáltal, hogy az ellátási lánc valamennyi érintési pontján pontosan tudjuk, mi történik, segíteni tudjuk partnereinket és logisztikai üzletfeleinket abban, hogy csomagolási megoldásaink eredményesek legyenek mind a teljesítmény, minőség, biztonság, mind a fenntarthatósága terén.” – folytatta gondolatmenetét.

„A DS Smith-szel kötött együttműködésünk a ParceLive technológia bevezetésről, még jobb teljesítményű és fenntarthatóbb csomagolási megoldásokat biztosít az ellátási láncban, ami növeli vevőink elégedettségét.." – tette hozzá Azhar Hussain, a Hanhaa vezérigazgatója