Miért a legjobb döntés a körforgásos gazdaság üzleti szempontból is

Minden jel arra utal, hogy a fogyasztók többet vásárolnak, a befektetők nagyobb befektetést tesznek és a legtehetségesebbeket azok a szervezetek vonzzák, amelyek áttérnek a körforgásos gazdaságra. Bárhol is tartson vállalkozása ezen az úton, mi segítünk Önnek.

A körforgásos gazdaság irányába való elmozdulás jelentős előnyökkel jár vállalkozások számára, legyen szó a nyersanyagellátás biztonságának javításáról, a versenyképesség növeléséről, az innováció ösztönzéséről, az eladások fellendítéséről és a legnagyobb tehetségek bevonzásáról újonnan nyílt pozíciókra. Nem feledkezve meg arról a nyomásról sem, amelyet bolygónkon számára jelent tevékenysége.

A megfelelő szakértőket adjuk

Csomagolási vevőink világszerte kapcsolatba lépnek velünk a körforgásos gazdaság vonatkozásában – ám nem feltétlenül kezdődnek ezzel a beszélgetések. Bár nem minden vállalkozás rendelkezik körforgásos gazdaságon alapuló KPI-okkal, de stratégiai, pénzügyi, értékesítési és működési célokkal rendelkeznek, amelyek elérésében a körforgásos megoldások segíthetnek. A műanyag kiváltása például mindenkinél napirenden van.

A körforgásos gazdaság előnyeit sok szemszögből megvizsgáltuk. Szakértelmünk megosztásával segíthetünk a vállalkozásában dolgozó embereknek a kihívások és célok elérésében.

A DS Smithnél üzleti tevékenységünk a körforgásos gazdaságon alapul, és kiváló helyzetben vagyunk, hogy megvilágítsuk, összekapcsoljuk a „mi történetünket” az „az Ön történetével”, és támogassuk a körforgásos gazdaság felé vezető jövő elérésében.

Marc Chiron
Sales, Marketing & Innovation Director at DS Smith Packaging

Hangsúlyváltás: A beszerzési szakértő véleménye

A beszerzés fejlődik. Már nemcsak az azonnali vásárlói igényeket kielégítő termékek beszerzésére összpontosít, hanem a termékeket és szolgáltatásokat a teljes életciklusukra nézve vizsgálja.

Annak megértésével, hogy egy termék hogyan kerül értékesítésre az életciklus elején, vevőink a beszerzési specifikációkat úgy alakíthatják ki, hogy ne csak az előzetes árat, hanem a teljes életciklus költséget is figyelembe vegyék. Ez jobb hosszú távú kereskedelmi értéket eredményezhet.

Sok vevőnk körforgásos vagy fenntartható megoldásokat keres a már régóta fennálló problémák megoldására. Például az európaiak közel fele (46%-a) azt mondja, hogy a műanyag alapú csomagolás helyett inkább karton- vagy papíralapú csomagolást szeretne használni. Így az egyik fagyasztott, hűtött és környezetbarát élelmiszereket árusító partnerünk számára az ECO Bowl™ kifejlesztésével válaszoltunk, amely egy új, fenntarthatóbb alternatíva hullámpapír tálcával és vékony fóliával, amely 85%-kal csökkenti a műanyagtartalmat, és az élettartam végén az anyagok könnyen szétválaszthatók újrahasznosítás céljából.

46%

46%-a az európaiaknak a papíralapú csomagolást részesíti előnyben a műanyaggal szemben

85%

85%-kal kevesebb műanyag az ECO Bowl™ fenntartható hullámpapír tálcánkban

Többet kevesebbért: A pénzügyi szakértő véleménye

A körforgásos gazdaságra való átállás jelentős anyagi előnnyel jár. A csomagolási hulladék mennyiségének csökkentése és a CO2-kibocsátás mérséklése például ügyfeleket vonzhat és tarthat meg, valamint hatékonyságot és értékmegtakarítást eredményezhet az egész vállalkozására és ellátási láncra nézve.

Az Ellen MacArthur Alapítvány jelentése feltárja, hogy a körforgásos gazdaság elveinek adaptálásával a vállalkozások Európa-szerte 1,8 billió euró nettó hasznon osztozhatnának 2030-ra – ez 0,9 billió euróval több, mint a jelenlegi lineáris fejlődési pályán.

Az EU szerint a műanyag csomagolóanyagok értékének mindössze 5%-a marad a gazdaságban. A többi nagyon rövid alatt, az első használat után eltűnik. Az éves „számla” pedig 70-105 milliárd eurót tesz ki. Körforgásos, rostalapú csomagolási megoldásaink lehetővé tehetik a vállalkozások számára, hogy pénzüket másra fordítsák, például az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

A körforgásos gazdaság stratégiái azt is lehetővé teszik, hogy vállalkozása előre érzékelje és elkerülje a szigorúbb szabályozásból fakadó pénzügyi szankciókat, mint amilyen például a 2022-es Egyesült Királyság műanyagadó- és kiterjesztett gyártói felelősségi reformja (Extended Producer Responsibility Reforms, EPR), amelyek tovább ronthatják az eredményt.

2023-ra 100%-ban újrahasznosítható vagy újrafelhasználható csomagolásokat fogunk gyártani, 2030-ra pedig arra törekszünk, hogy minden csomagolóanyagunkat újrahasznosítsák vagy újra felhasználják.
2023-ra 100%-ban újrahasznosítható vagy újrafelhasználható csomagolásokat fogunk gyártani, 2030-ra pedig arra törekszünk, hogy minden csomagolóanyagunkat újrahasznosítsák vagy újra felhasználják.

Impact Centre-jeinkben megtudhatja, miként tud csomagolásunk költséghatékony, ugyanakkor fenntarthatósági szempontú előnyöket nyújtani vállalkozása számára.

A befektetők jól látják, hogy az ESG szerves része a pénzügyi megtérülésnek, valamint az ügyfelek, a munkavállalók és a tágabb környezet, amelyben működünk. A fenntarthatóság éppúgy szükségszerűség, mint kereskedelmi lehetőség és a növekedés hajtóereje.

Adrian Marsh
DS Smith Group Finance Director

Növelje a hatékonyságot és csökkentse az általános költségeket: Az üzemeltetési és logisztikai szakértő véleménye

A COVID-19 világjárvány óta a fogyasztói magatartásban bekövetkezett hatalmas változások jelentős kihívásokat jelentenek az ellátási láncokban, melyekhez teljesen új gondolkodásmód szükséges.
Hogyan szállíthat többet az emberek otthonába anélkül, hogy felesleges csomagolóanyaggal árasztaná el őket és anélkül, hogy még több jármű járná az utakat, zsúfoltabbá és szennyezettebbé téve városainkat?

Csökkentjük a szállítás hatását azáltal, hogy olyan megoldásokat dolgozunk ki, amelyek segítségével kiküszöböljük az üres, ki nem használt teret a csomagolásban, tárolás és elosztás során „A jelenben a jövőért” fenntarthatósági stratégiánk pedig arra kötelez bennünket, hogy 2025-ig 250.000-rel csökkentsük a tehergépjárművek számát, melyek róják az utakat.
Az apró változtatások is óriási hatást eredményezhetnek az ellátási ciklusban. A doboz méretének mindössze néhány milliméteres csökkentése évente teherautók százait távolíthatja el az utakról, mérsékelve az üzemeltetési költségeket, a raktárhelyeket, a munkaerőköltségeket, valamint az összeszerelési és csomagolási időt.

Csökkentjük a szállítás okozta környezeti hatástazáltal, hogy megoldásokat dolgozunk ki a csomagolás, tárolás és elosztás során jelentkező felesleges hely kiküszöbölésével.
Csökkentjük a szállítás okozta környezeti hatástazáltal, hogy megoldásokat dolgozunk ki a csomagolás, tárolás és elosztás során jelentkező felesleges hely kiküszöbölésével.

Nemcsak teherautós szállítások számát csökkentjük, hanem csökkentjük az általunk megtett utak környezeti hatását is. Új tehergépjármű nyomkövető rendszerünk pontosan követi mozgásukat, méri a CO2-kibocsátást és vevőink fenntarthatósági céljaira gyakorolt hatást. Ezeket az információkat arra is felhasználhatjuk, hogy célokat és elváráskat állítsunk fel fuvarozóink számára, amelyeket el kell fogadniuk, mielőtt beszállítóként csatlakoznának. Tudjon meg többet erről Petra Lippertovatól, Head of Operations at DS Smith Group Logistics.

Minden egyes lépés, amelyet a körforgásosabb megoldások felé tesz, dominóeffektust indít el az előnyök és a hatékonyság terén egész vállalkozásban.

Wouter Van Tol
Head of Government, Community Affairs & Sustainability at DS Smith

A megfelelő hatás: A tervezői szakértő véleménye

A COVID-19 világjárvány ellenére az Ipsos Mori legutóbbi kutatása azt állítja, hogy a fogyasztók fenntarthatósággal kapcsolatos nézetei megszilárdultak. A fogyasztók

  • 85%-a olyan termékeket szeretne vásárolni, amelyhez a lehető legkevesebb csomagolást használják,,
  • 29%-uk felhagyott bizonyos márkák vásárlásával, mert nem volt fenntartható a csomagolásuk,
  • 46%-uk azt mondja, hogy a műanyag alapú csomagolás helyett több karton- vagy papíralapú csomagolást szeretne használni.

Több mint 700 csomagolástervezőnkkel és -innovátorunkkal - akik évente több ezer csomagolási konstrukciót alkotnak – segítjük vevőinket olyan körforgásos alternatívák létrehozásával, amelyek által az anyagok használatban maradnak, elkerüljük a hulladékot, melynek köszönhetően nő a fogyasztók lojalitása és az értékesítés. Így fogyasztói megkapják az általuk keresett újrafelhasználható, újrahasznosítható csomagolást.

Az olyan együttműködések révén, mint az Aquapakkal és a MULTIVAC-kal, bővítettük a körforgásos alternatívákat a nehezen újrahasznosítható műanyagok kiküszöbölés érdekében, és több mint 650 olyan tervet fejlesztettünk ki, amelyek kifejezetten a műanyag kiváltására összpontosítanak – 2021-ben több mint 54 millió műanyagot cseréltünk le.

Komoly kihívást jelent megtalálni a megfelelő egyensúlyt az áruvédelem és a limitált anyaghasználat között az e-kereskedők számára, figyelembe véve azt, hogy a vásárlók 39%-a aggódik a túlcsomagolás miatt. Testre szabott, fenntartható megoldásaink kiküszöbölik az üregek kitöltését, és forradalmi PACE programszabványaink alkalmazásával megvédhetjük termékeit, miközben biztosítjuk, hogy ne használjunk több csomagolást, mint amennyi feltétlenül szükséges.
A körforgásos gazdasághoz vezető út nem feltétlenül egyenes vonalú, és az út során felmerülhetnek kompromisszumos helyzetek, de kifejlesztettük az iparágban egyedülálló Circular Design Metrics-et (Körforgásos Tervezés Mérőszámai), amely egyértelműen elmagyarázza az Ön csomagolási döntéseinek következményeit.

Senki sem azért dolgozik, hogy hulladékot termeljen vagy fokozza a klímaváltozást. Az emberekben benne van a jóra való törekvés. Ami hiányzik, az annak a megfogalmazása, hogy miként tegyünk jót vállalkozásként. Mi ebben tudunk segíteni.

Alan Potts
Design & Innovation Director at DS Smith

Óvja hírnevét és csökkentse a kockázatokat: A márkaszakértő véleménye

A World Economic Forum szerint cége piaci értékének negyede közvetlenül a hírnevéhez köthető. Éppen ezért a vezetők 87%-a fontosabbnak tartja a hírnévvel kapcsolatos kihívásokat, mint ahogy bármely más stratégiai kockázatot a szervezetben.

Noha felépítése akár évtizedekig is eltarthat, a márkájának az óceánban (vagy csak a helyi főutcán) lévő műanyag képei egy pillanat alatt tönkretehetik hírnevét.

Csökkentjük az ellátási láncok kockázatát azzal, hogy 2025-ig 1 milliárd darab műanyagot távolítunk el a szupermarketek polcairól, és helyettesítjük azokat fenntartható, rostalapú alternatívákkal.

Rostalapú csomagolásaink akár 25 alkalommal újrahasznosíthatók. Teljes felügyeleti lánc akkreditációval rendelkezünk, amely biztosítja, hogy a termékeinkben lévő szűz rostok fenntartható forrásból származnak.

Ezen felül, mivel az Ön fenntarthatósági hitelesítése abban az eseten helytálló, ha az ellátási lánc valamennyi láncszeme megfelel az elvárásoknak, ezért biztosítjuk, hogy stratégiai beszállítóink is mind 100%-ban megfeleljenek fenntarthatósági kötelezettségeinknek.


A legtehetségesebbek megnyerése és megtartása: A HR-szakértő véleménye

Az Európai Parlament szerint a körforgásos gazdaság akár 700.000 új munkahelyet is teremthet Európa-szerte 2030-ra. A Price Waterhouse Coopers jelentése szerint azonban a millenniumiak 88%-a csak olyan cégeknek akar majd dolgozni, amelyeken értékeivel egyetértenek, osztoznak.

Küldetésünk vezérel bennünket: A csomagolás újraértelmezése a változó világban. Ez a létünk oka. Ezért létezünk. Megragadja azt az értéket, amelyet valamennyi érdekelt felünknek és a világnak adunk. Figyeljük a jövőt, és felismerjük a változó világot, amelyben tevékenykedünk. Világos értékrendünk van, amely arra kötelez bennünket, hogy gondjukat viseljük vevőinknek, embereinknek és a minket körülvevő világnak. Több mint 29.000 embert foglalkoztató munkaadóként több mint 300 telephelyen Európában és Észak-Amerikában, olyan munkahelyet teremtünk, amelyre az emberek büszkék, valódi elkötelezettséget éreznek egy jobb jövő építése iránt.

A körforgásos gazdaság innovációs programunk kulcsfontosságú része. Izgalmas, sőt radikális innovációkat fejlesztünk ki, amelyek megmutatják példaértékű munkánkat az átalakulás kapcsán és hogyan biztosítunk előnyöket vevőink, világunk és társadalmunk számára.

Marjolein Lem
Group Innovation Programme Manager at DS Smith

Ossza meg velünk, milyen üzleti kihívás előtt áll. Lehet, hogy a kérdés nem a körforgásos gazdaságra vonatkozik, de a megoldás az lehet.

Segítünk megtaláni a megfelelő megoldást!